Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Sólyom László nem nyilatkozott a Die Pressének, az osztrák napilap a volt köztársasági elnök egy korábbi tanulmányát idézte pénteki számában – közölte a volt államfő titkársága pénteken az MTI-vel.
Tudatták: a lap – ahogy arra utalt is – egy németországi jogi-politológiai szakfolyóiratban, az Osteuropában megjelent tanulmányból vett át részeket. Kiemelték: Sólyom László nem nyilatkozott a Die Pressének, a tanulmány maga pedig nem új, hanem a Népszabadságban 2013. március 13-án megjelent írás német fordítása, amelyet az Osteuropa engedéllyel, másodlagos fórumként közölt le.
A vezető osztrák konzervatív napilapban pénteken jelent meg az írás rövidített változata, amely Sólyom László azon álláspontjáról számol be, miszerint az alaptörvény legutóbbi, negyedik módosítása megerősít egy olyan állapotot, amelyben a parlament felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmány felett őrködő tevékenységét, az Ab így nem az alaptörvény legfőbb őre többé.